Bemutatta 2022-es szerelését a Peák Barnabást is a keretében tudó Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux
A belga sor kerekesei továbbra is kiemelkednek láthatóságukkal a mezőnyből, köszönhetően az új mezüknek, amelyet ebben az idényben az olasz Nalini készített.
A Jean-Francois Bourlart által irányított klub immáron a második idényét kezdi WorldTeamként, erre a szezonra lecserélve a kínai Santic ruházati márkát, a mantovai Nalinivel kötöttek megállapodást, amely cég a világ legjobb versenyzőit és csapatait öltözteti.
Az egyik vállon a sárga fluo megmaradt, ezzel továbbra is látványosan szemléltetve a pelotonban a csapat kerekeseit, miközben a nadrág és a bal váll sötétkék színezetet kapott fehér ellensúllyal, amely kiváló alapot nyújt a számos szponzorlogónak. Ez az új dizájn tökéletes láthatóságot kínál az Intermarché, a Wanty és a Gobert Matériaux számára, míg a Circus logója megőrzi hagyományos helyét a nadrág hátoldalán, akárcsak a Torman, amely az ujjakon kap helyet.
A Nalini know-how-ja lehetővé tette, hogy előkelő helyet foglaljon el az új partner, a Vini Zabù is, aki a has bal oldalát és a rövidnadrág ugyancsak bal oldalát kapta. A tavalyi évhez hasonlóan a mellen a WorldTeam szimbóluma és a technikai partnerek láthatók, nevezetesen a kerékpárgyártó Cube, a cipőszponzor DMT, a Force sisakok, na meg persze a Nalini. Csakúgy, mint 2021-ben, a Bière des Amis 0,0%-a a nadrág jobb részén maradt.
Természetesen a mez a bajnokokat is honorálja, Alexander Kristoff mint a 2017-es herningi Európa-bajnokság győztese viselheti büszkén a megjelölést a passzén, míg a norvég Sven Erik Bystrøm, a dél-afrikai Louis Meintjes, a magyar Peák Barnabás és az észt Rein Taaramäe, mint egykori országos bajnokok kerültek megkülönböztetésre.
„Nagyon örülünk ennek az új partnerségnek. A Nalini egyfajta emblematikus referencia a kerékpársport világban, hiszen már számtalan bajnokot öltöztethettek fel. A Claudio Mantovanival való első kapcsolatfelvételtől kezdve ez az együttműködés hihetetlenül folyékonyan működik. Ugyanazokat az értékeket képviseljük, a folyamatos innováció hajlandóságával. A tervezőik egy elegáns dizájnt alkottak számunkra a maga teljes egyszerűségében, olyan színekkel, amelyek lehetővé teszik az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux számára, hogy kitűnjön a mezőnyből” - nyilatkozta Jean-Francois Bourlart csapatvezető.
Kérjük, írja meg véleményét:
Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon, és jelentkezzen be.